2011. december 19., hétfő

Az első hozzányúlás

Ma, december 19-én, először éreztem, hogy az NMA díj nem hiábavaló, önmagáért levő művészi gesztus, hanem igenis, a mindennapokban alkalmazható, helyzetmegoldó, funkcionális és működő segítség.

Köszönöm NMA!









2011. december 17., szombat

Filozófikus mű* adekvát használata

Múlt héten nyílt két karácsonyi vásáros kiállítás, ami, persze egy egészen más műfaj, de érdekes, és kihívás, és, és, és...nagyon kell a pénz is.

Az egyik a Present a Bazaar Klubban, a másik a Patron az FKSE-ben, mindegyik másért jó.

A postban elmesélek két érdekes történetet, majd a végén lesz egy kis reklám is.

De kezdjük az elején.

Elsőnek nyílt a Present, mely grandiózus megoldásokat ígért. Van egy pár jó húzás a projektben, bár az általam elmesélni akart egyik történet pont a fényhez, vagyis annak hiányához kapcsolódik. A térben ugyanis minimális fény van/volt. Ez egy zsűrizett kiállítás, a zsűri által kiválasztott munkám a földre installálandó, és oda is installáltam, minden ellenkezés és jogos figyelmeztetés ellenére.

Meg is lett az eredménye.



És nemcsak Sári (ismeritek, Sárit, nem?) értelmezte így a munkát, hanem az amúgy nagyon sűrűn felvonult díszes kiállításlátogató publikum egésze. Mindenki azt hitte, hogy az a „játék”, hogy végiggyalogolhatnak a munkán. Pár kérkedőnek láttam az arcán, hogy elgondolkozik azon: lehetne ezt másképp is, de a fény hiánya, és a tömegnyomás győzött: fanyalogva bár, de végiggyalogol a korongokon.

Egy idő után mazochizmusomat feladva elhagytam a kiállítóteret, a bárpult felé vettem az irányt, állapotomat enyhítendő (másnap visszamentem, és órákig tisztítottam a viharvert munkát. Nincsenek nagy sebek, a munka továbbra is eladható, sőt).

A második történet ugyanezen az estén történt, és sokkal jobb mint az előző.

A sok mindent megért SzorzóForinthoz kapcsolódik. A sorozat egy darabja (egy hibás, kopott, lyukas) mindig a zsebembe hever, amolyan amulettként.

Sok beszélgetés, sok testhelyzet, egy adott pillanatban azt veszem észre, hogy nincs már a zsebemben a szeretett tárgy. Nagyon elszomorodtam, az est lendülete lankadni kezdett. Párszor átnéztem a teret (millió ember lába), de semmi. Pár barátomnak elsírom bánatom, együttérzés ismerős jelei mindenhol. Köszönöm.

Szedelőzködni kezdek, megyek haza, mi más lehetne? Indulás előtt odamegyek a pulthoz, és a pincérlánynak előadom helyzetem, és kérem, ha takarításkor találnak valami furcsa tárgyat, tartsák meg, hátha másnap szerencsém lesz.

Tovább búcsúzkodok a nagyon és egyre boldogabb társaságoktól. Pár perc múlva jön a pincérlány, és odanyújtja az érmét, a következő történettel: egy srác korsó sört vásárolt a kollegájától, de nem volt ki a 490Ft, csak 440, és előkapta a SzorzóForintot, hogy ezzel lefedné az 50 forintot, ha nem baj.

És nem volt baj, Istennek legyen hála, flexibilis emberek dolgoznak a Bazaarban, köszönöm.


Szóval, első éles használaton átesett a SzorzóForint, ezen történet szerint 50 Forintot ér.

De ha valaki mondjuk mégis megvásárolná a műtárgyat, az a Stúdió Galériában találkozhat vele, kicsit többért;)

A harmadik része ezen postnak már nem sztorizós, hanem büszkeségtől sem mentes reklámozós.

Az FKSE karácsonyi vásár-kiállítása – zsűrizés nélkül is – nagyon jóra és erősre sikerült, több munkát is eladtak a megnyitón, és ez a folyamat nem állt le.

Ennek örömére a showt meghosszabbították, december 21-ig látogatható, vásárolható.

Akiben kicsit is bizsereg a „valami nagyon más ajándékot Karácsonyra” érzés, ne féljen bemenni, mert jó élményben lesz része.


*A Reflux (2008) szövegalapú munka leginkább egy olyan sokrétű játékhoz hasonlít, melyben az információk és megoldások végleges formája nem a szerző, hanem a befogadó kezében (fejében) összpontosul: tehát nyitott struktúrájú. A fekete korongok oldalán különböző szövegek és ritmizáló jelek futnak körbe. A korongok mérete a hanglemezek standardjait felidézve 12, illetve 7 inch-es, így adódik az egyik értelmezési lehetőség: az üzenetek rövid dalokként, vagy mint refrén-foszlányok vannak jelen az installációban.

Amennyiben a leolvasott szövegrészlet tetszetős, akkor slágerként vagy mémként mászik be az ember fülébe. Ha valaki mélyebbre ásna, akkor kiderül, hogy a szövegtöredékek egy képlékeny, de felismerhető szerkezetet rajzolnak ki: valós problémát járva körbe alakítják ki azt a szellemi teret, amelyben a munka kibontakozik, kérdéseket tesz fel, sajátos segítséget ajánl és humort aktivizál.
Nincs bennük konkrét kijelentés vagy aktivista célirányosság, jelenlétük inkább jelzésszerű a szellemi térben. A munka a mindennapok küzdelmes
helyzeteire egyfajta primitív poétikával reflektál, így próbálva bátorítani kinek-kinek az egyéni ellenállását. Néhány példa: „Explode Baby” „Giving strengths away” „Savoring acoustic nuances” „Surviving is nice” „Subversive sausages” „Proper mental block” „Major delays” „Trust your senses carefully” „Life as a break”.