Például megjelent a Flash Art 15. száma, melynek központi témája a köztéri szobrászat. Eddig stimmel, van benne egy-két jó gondolat. Lapozgatom, látom, prágai körkép a kortársművészet színtereiről, felvillanyozódom, hátha benne van a Skolska28. Odalapozok, és saját rajzommal találom szembe magam. Huh. Azért erre nem számítottam.
Első reakció az öröm, de utána belegondolok, hogy milyen fura helyzetet alakult ki: prágai galéria bemutatása során egy olyan enteriőrt sikerült az újságban publikálni ami szorosan kapcsolódik az országhoz. Szezon elején volt egy kiállítás, melyen én is az akkori A.I.R. program keretén belül részt vettem, az éppen aktuális, ott fejlesztett munkámmal.
Az én szempontomból a helyzet vicces, mert a már rég húzott-nyúzott munkát úgy közli egy magyar művészeti magazin, az országban elsőként, hogy meg sem említi a szerzőt és a munka címét (és jogosan, hiszen nem is erről szól a cikk, hanem a prágai szcénáról). Tehát meg van mutatva, de mégsem.
A magazin szempontjából meg azért vicces, mert leközöl egy olyan (és most mindegy, hogy milyen formai kvalitásokkal rendelkező) kritikai munkát, amiről eddig senki nem vett tudomást a szcénán belül. Érdekes ilyen szemszögből pont a Flash Art Hungary-ban látni ezt a munkát.
Véletlen egybeesés? Burkolt hátsó szándék? Vagy csak egy hack?
Nem akarom túldimenzionálni a dolgot, de tapasztalatom az, hogy nem sűrűn kerülök ilyen nyakatekert, vicces helyzetbe.
A szkennelésen sajnos nem látom, hogy mi van a képaláírásban, de a bejegyzésből úgy tűnik, mintha a neved lemaradt volna. Kár.
VálaszTörlésKépaláírás nélkül, vagy a művész nevéről megfeledkezve közölni egy képet (szaklapban) nem túl elegáns dolog. Persze a művész örül így is, mert viszontlátja a munkáját, de közben nem örül, mert mintha a lényeg odaveszett volna, és nem örül annak sem, hogy nem pittyen az SMS az átutalásról, pedig még jogdíj is járna/járhatna a közlésről. Így tudunk sírni és nevetni egyszerre mindannyian.