2015. április 16., csütörtök

Vario teaser

OFF Biennálé Budapest.
Független. Kortárs. Művészet.

Szentesi Csabival nyomjuk a -Vario-t.
Már dolgoztunk együtt, ez is húzós lesz ;))

Először április 26-án 17 órától. (save the date!)
Ahol lila füstöt láttok a Moszkván, arra kell elindulni. Utána minden kialakul.

 

2015. március 4., szerda

Vicc? Nem, komoly

Öcsém szokta mondani, hogy vegyem egy kicsit komolyabban azt amit csinálok, és próbáljam ne úgy beállítani, mint valami jelentéktelen, unalmas, másodlagos vagy vicces dolgot. Próbálom követni tanácsait, de van amikor olyan váratlan helyzetek alakulnak ki, hogy kénytelen vagyok nevén nevezni a dolgokat, és akár nevetni is.

Például megjelent a Flash Art 15. száma, melynek központi témája a köztéri szobrászat. Eddig stimmel, van benne egy-két jó gondolat. Lapozgatom, látom, prágai körkép a kortársművészet színtereiről, felvillanyozódom, hátha benne van a Skolska28. Odalapozok, és saját rajzommal találom szembe magam. Huh. Azért erre nem számítottam.

Első reakció az öröm, de utána belegondolok, hogy milyen fura helyzetet alakult ki: prágai galéria bemutatása során egy olyan enteriőrt sikerült az újságban publikálni ami szorosan kapcsolódik az országhoz. Szezon elején volt egy kiállítás, melyen én is az akkori A.I.R. program keretén belül részt vettem, az éppen aktuális, ott fejlesztett munkámmal.

Az én szempontomból a helyzet vicces, mert a már rég húzott-nyúzott munkát úgy közli egy magyar művészeti magazin, az országban elsőként, hogy meg sem említi a szerzőt és a munka címét (és jogosan, hiszen nem is erről szól a cikk, hanem a prágai szcénáról). Tehát meg van mutatva, de mégsem.
A magazin szempontjából meg azért vicces, mert leközöl egy olyan (és most mindegy, hogy milyen formai kvalitásokkal rendelkező) kritikai munkát, amiről eddig senki nem vett tudomást a szcénán belül. Érdekes ilyen szemszögből pont a Flash Art Hungary-ban látni ezt a munkát.

Véletlen egybeesés? Burkolt hátsó szándék? Vagy csak egy hack?

Nem akarom túldimenzionálni a dolgot, de tapasztalatom az, hogy nem sűrűn kerülök ilyen nyakatekert, vicces helyzetbe.







2015. március 3., kedd

Közösségi Pénzügyek Művészeti Dolgozóknak

A Katalizátor 2014 eseményén a Trafóban az alábbi anyaggal készültünk Szűcs Terivel, és próbáltuk bemutatni, több, kevesebb sikerrel. Meghívottunk Béres Tibor, az Autonómia Alapítvány roma integrációs projektjeinek vezetője szóhoz sem jutott, de ennek okát itt és most nem fejtem ki. Lesz majd esemény-dokumentációs videó, és lesz Béres Tiborral interjú. Így lassan összeáll a kép. Addig is jöjjenek a vélemények és a slide-ok.   


























2015. február 22., vasárnap

Te erről mit gondolsz?

Holnap Katalizátor2014 a Trafóban, mely egy állandóan megújuló, a jelenre reflektáló képzőművészeti díj. A díjat a tranzit.hu alapította. 
Közösségi Pénzügyek Művészeti Dolgozóknak című projekthez kapcsolódóan videóinterjúkat készítünk a művészeti szcéna szereplőivel, és olyanokkal kik alternatív gazdasági modellekkel kisértekezésnek.
Elsőként Bodocky István festőművész és művésztanár nyilatkozik.

2015. február 3., kedd

End of an era







Most szervezzek gyűjtést, vagy mi a fene legyen?

2015. január 4., vasárnap

CBA

A Katalizátor 2014-re ezzel a projekttel pályáztunk közösen Szűcs Terivel. 
A prezentáció jól sikerült és továbbjutottunk!
Szurkoljatok, hogy megnyerjük a január 16-i megmérettetést!

















2014. december 13., szombat

Ez is megvan



November 23-án zárták a Happy Days előadásokat a Theatre Y-nál.
Elkezdődött az európai turné szervezése. Ha minden jól megy, kora nyáron Budapesten is látható lesz az előadás.

2014. december 7., vasárnap

Karácsony

December 9-én 18 órától nyílik a PATRON képzőművészeti vásár a Stúdió Galériában.
Mindenkit szeretettel várunk, aki nem zoknival, kenyérpiritóval vagy wc-ülőkével akarja szeretteit meglepni; hanem valami speciálissal, de árban elérhetővel. Több mint 150 különböző műtárgy közül választható ki a teljesen megfelelő ajándék. Ne fogjátok vissza magatokat, hanem gyertek!

2014. december 6., szombat

Új rajz kész


A Mai Mesék című sorozatot újraélesztendő készítettem el a Hungaristák logójának replikáját.
Erre az idei Patron Műtárgyvásár késztetett, ahol nagyon olcsón meg lehet venni az egész sorozatot, melynek jelenleg hat darabja van.
A sorozatot átkereszteltem Mai Magyar Népmesék-re, hogy még szorosabb legyen a kontextus.
Kb. most ennyi a szakmai előmenetel, ami nem sok, de elmozdulás a nullpontról, ami mostanában jellemez.

2014. november 5., szerda

Happy Days eddig

Az elmúlt időszakban Chicagóban dolgoztam a Theatre Y és Visky András közös meghívásának eleget téve. Samuel Beckett Szép Napok című darabját vittük színre. A feladat nem volt kicsi, mert a Theatre Y annyira független kis társulat (egy a chicagói 200+-ból), hogy a terükön kívül semmijük nincsen, és ebben a kontextusban a mi tervünk - az, hogy a darab helyszínéül egy digitális szeméttelep szolgáljon - kifejezetten ambiciózus tervnek tűnt. Ráadásul nekem első színházi munkám... A rendelkezésre álló idő, az önkéntesekből álló csapat és a technikai feltételek olyan munkatempót szabtak, hogy nem igazán tudtam turistáskodni a városban, inkább csak munka-útjaim voltak a Downtown-ban, főleg a lakhelyem és a színháztér között pattogtam, 10-12 órás munkanapokkal. (Próbáltam a Facebookon napi szinten hírekkel szolgálni, ha valaki nagyon rákattan a témára, itt visszakereshető a munkafolyamat mely magában foglalta a következőket: díszlettervezés, díszletépítés, videókészítés, videóvágás, hang és zenekészítés, összes grafikai munka és egyes bonyolult kellék elkészítése ;)))
De megérte a fáradalmakat, úgy néz ki, hogy a darab megállja a helyét, egy díjra is jelölték, reményeink szerint nemzetközi fesztiválokra is meghívást kap.

Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, egy külön performance-ot is készítettünk Melissa Lorrainnel és Andrással, melyet kétszer is előadtunk. Ez a színmű szövegén alapult, de élő, improvizatív zenével előadva, mely kontextusban én Jackie Triste-ként generáltam a hangot, és András lemezeket karcolgatott a lemezjátszójával, Melissa meg énekelt, beszélt, motyogott, ordított vagy sírt. Erről kritikai is született:
http://depauliaonline.com/artslife/2014/10/12/improvising-samuel-beckett-from-almost-nothing/ 


A díszlet elkészülése, ahogy a darab többi része is, utolsó percben történt, szükségünk lett volna még egy hétre, hogy rendesen meglegyünk minden részlettel. Ezért a preview week, és az utolsó simítások-week egybe esett, én még kelléket építettem péntek délután, és alig tudtam befejezni a press opening-re. A technika sok esetben cserben hagyott, volt amikor a hang, máskor meg a kép nem működött, szerencsére a preview week utolsó napján már végig lehetett nézni a darabot minden gigszer nélkül.

Pár kép a munkafolyamatról:















Pár kép az előadásból:

















Az első trailer:



Eddigi sajtó:

http://newcitystage.com/2014/10/13/beyond-the-limits-of-language-happy-days-at-theatre-y/ 

http://www.irishamericannews.com/index.php?option=com_content&view=article&id=5237%3Atheatre-y-presents-happy-days&catid=37%3Aplaying-around&Itemid=375 

http://www.chicagoreader.com/chicago/happy-days/Event?oid=15274966

http://www.chicagostagestandard.com/highly-recommended-by-the-css-team/far-beyond-routine-theatre-ys-mesmerizing-happy-days/

http://newcitystage.com/2014/10/28/review-happy-daystheatre-y/

http://chicagocritic.com/happy-days/

http://logansquarist.com/2014/11/04/theatre-ys-happy-days-conceptual-creation/